Néhány tény ezekről az ősi földlakókról:
 
Évente a világban 50-70 jelentett cápatámadásról tudunk, amiből 5-15 halálos kimenetelű. Ez a szám az utóbbi években növekedett, de nem a cápák fokozott agresszivitása, hanem a tengerparti nyaralók számának növekedése miatt.

Eddig összesen 375 cápafajt azonosítottak, de ebből csak egy tucatnyit nyilvánítottak különösen veszélyesnek. Az emberekkel szembeni támadások legtöbbjéért három fajta felelős: a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias), a Tigriscápa (Galeocerdo cuvier) és a Bikacápa (Carcharhinus leucas).

Míg a cápák kevesebb mint 20 embert ölnek meg évente, 20 és 100 millió közé tehető azon cápák száma, akik a halászati tevékenység következtében pusztulnak el. A floridai természettudományi múzeum számításai szerint egyes cápapopulációk 30-50%-al zsugorodtak.

A Makocápa (Isurus oxyrinchus) az egyik leggyorsabbnak tartott cápa. A mérések szerint óránkénti 32 km-es sebességgel halad, és képes a legfürgébb halakat is elkapni, mint a tonhal vagy a kardhal.

A legnagyobb cápa a Cetcápa (Rhincodon typus), mely akár 20 m-esre is megnő. Szolíd, óriásplanktonokkal táplálkozik.

A legkisebb cápák közé tartozik a mélyvízi Kutyacápa (Etmopterus perryi), mely 20 cm-nél is kisebb.

A cápákat evőgépként ismerik. De miután a cápafajok egy része hidegvérű, van amelyik naponta csupán a testsúlya két százalékának megfelelő mennyiségű ételt eszik. Ez valamennyivel kevesebb annál, amennyit az ember eszik.
 
A tudósok még sokmindent nem tudnak a cápák vándorlásáról, de azt tudják, hogy bizonyos fajok vándorolnak. Így például a Kékcápa (Prionace glauca) az észak-atlanti óceánban 2200-3200 km-nyi utat is megtesz. Egy Kékcápát New Yorkban jelöltek meg, és legközelebb 6919 km-el odébb, Brazíliában találtak rá.
 
Vannak cápák, melyeknek folyamatosan úszniuk kell ahhoz, hogy a kopoltyújukon keresztüláramló vízből elegendő mennyiségű oxigénhez jussanak.
 
A cápák nem alszanak. Ehelyett aktív és pihenőidőszakokat tartanak.

A cápa a Föld egyik legrégebben jelenlevő állata. A kövületek szerint már 400 millió évvel ezelőtt fellehetőek voltak a mai cápák elődei. A cápafajok azóta viszonylag keveset változtak, ezért sokszor élő kövületeknek nevezik őket.
 
A cápák a kihullot fogaikat 24 órán belül képesek kicserélni. Életük során több ezer fogat is elhasználnak. A legtöbb cápamaradvány és kövület fogakból áll.
 
A cápák különböző módon szaporodnak. Van közöttük olyan, aki petéket rak (oviparous), van amely elevenszülő (viviparous). A felnőtt cápák nem törődnek utódaikkal, melyek a felnőttek kicsinyített másai.
 
Két cápafajta hosszabb időt is kibír édesvízben: a Bikacápa és a Pótfogú cápa (Glyphis glyphis). Bikacápát találtak 2800 km-t felúszva a Mississippin és 3480 km-re a tengertől az Amazonban.
 
A cápahalál leggyakoribb oka az "uszonyozás". Így azt a folyamatot hívják, mely során csupán az uszonyáért ölik meg a cápát a halászok. Az uszonyok kilójáért akár 400 dollárt is adnak. A kínai konyha ismert étele a cápauszony leves.
 
A cápák csúcsragadozók, és mint ilyen a tengervizek teljes táplálkozási láncát befolyásolják. Domináns szerepüknek köszönhetően hosszú az élettartamuk, ezért a felnőtt kort el sem érik egészen 12 éves korukig. A cápáknak alacsony a repordukciós rátája is, így ha a populációjuk lecsökken, igen nehéz újra felszaporítani őket.
 
A puhatestűekhez hasonlóan a cápák váza nem csont, hanem porc, hasonló ahhoz ami az emberek orrában és fülében van. A porcváza könnyebb mint a csont, ami segíti a cápákat abban, hogy könnyebben ússzanak a vízben - lebegni tudnak anélkül, hogy közben felemelkednének vagy elsüllyednének.