Alaszkai fehér farkas
(Canis lupus tundrarum)
Angolul: Alaska tundra wolf

Rend: Ragadozók (Carnivora)
Család: Kutyafélék (Canidae)

	A képek a Veszprémi Állatkertben készültek, ahol jelenleg egy nagy méretű, 2000 négyzetméteres kifutóban élhetnek a farkasok. Magyarországon gyakori állatkerti állatnak számít ez az alfaj.

Sérülékeny (vulnerable - IUCN), CITES II.

Előfordulás: Alaszkában

Testtömeg (Canis lupus): a nőstények 18-55 kg, a hímek 20-80 kg
Testhossz (Canis lupus): 1,3-1,6 m

Tápláléka: főképp emlősállatok.
Szaporodás: 62-75 nap vemhesség után a nőstény általában 1-4 kölyköt hoz világra.
Élettartam: átlag 13 év, fogságban átlag 15 év

Számos különböző színű és méretű alfaja ismert, amelyek közül az egyik legnagyobb az alaszkai fehér farkas. Tundrán él kisebb családi közösségekben, télen esetenként a családok nagyobb hordákba verődnek. Kerüli az embert, csak a háborítatlan vidékeken tud meghonosodni. Jellegzetességük az egész évben fehér bundájuk.

Nagyvadaktól a kisemlősökig minden elfogyasztanak, sőt némi növényi eredtű táplálékkal is kiegészítik étrendjüket. Kitartásuk és intelligenciájuk révén kíváló vadászok, még a nagyméretű patások - mint a rénszarvas - sem érezheti magát biztonságban tőlük. Az emberre viszont - a közhiedelemmel ellentétben - nem vadászik.

A farkasok jellegzetes üvöltésükkel tartanak kapcsolatot egymással. A farkasok között szigorú rangsor uralkodik. A látványos rangsorviták általában nem járnak sebesüléssel, a vesztes fél jellegzetes behódoló póza megakadályozza az agresszió eszkalációját. A legmagasabb rangú hím áll a rangsor élén, őt a legdominánsabb nőstény követi.

A szaporodás a legmagasabb rangú nőstény előjoga, előfordulhat, hogy az alacsonyabb rangú nőstények kölykeit elpusztítja. A párkapcsolat gyakran egy életre szól. A párosodás után a nőstény kotorékot ás, ahol megszüli kölykeit. A fiatalok felnevelésében mindkét szülő, sőt a csapat más tagjai részt vállalnak. A vakon és süketen született gyámoltalan kölykök gyorsan nőnek, 300 napos korukban már elkísérik a családot vadászatra.

A farkas a házi kutya őse, bár volt olyan elmélet, mely szerint egyes kutyafajták őse nem a farkas, hanem a sakál. A Nobel-díjas etológus, Konrad Lorenz az egyes kutyafajták eltérő viselkedésére alapozta ezt a hipotézist, amit azonban a genetikai vizsgálatok megcáfoltak.

A farkas hajdan amolyan házi vadállatnak számított, latinul inter canem et lupum (farkasok és kutyák között) mondással jelölték az esti szürkületet, mikor a farkasok lassan előjöttek, és a kutyák pedig visszavonultak a ház környékére. Mindennaposak voltak az összecsapások a jószágaikat védő emberek és a farkasok között, de előfor-dult az is, hogy a farkasok gyerekeket raboltak. A farkasok iránti bizalmatlanság és babonás félelem (farkasemberek) következtében a farkasokat Európa szerte csaknem teljesen kiirtották, sőt ez az irtóhadjárat az Újvilágban is folytatódott. Alaszkában azonban már elsősorban bundájukért vadászták a fehér farkasokat.