Óriásalka
Pinguinus impennis (Linnaeus, 1758)

Az alkafélék családjának legtermetesebb tagja, az óriásalka hatalmas kolóniákban élt egykor az Atlanti-óceán északi, sziklás partvidékén (Észak-Amerikában, Grönlandon, Skóciában és Skandináviában), sőt még Franciaország és Spanyolország partjain is. Az utolsó alkapárt 1884. június 3-án ölték meg, tetemüket múzeumnak adták el. Igen nagy, méternél magasabb halászmadár volt, amely sok szempontból a pingvinekre emlékeztetett. Az óriásalka sem tudott repülni, kicsiny szárnyai inkább uszonyszerűek voltak. A hasonlóság azonban csak az azonos életmód hatására jött létre, az alka nem rokona a pingvinnek.

A hatalmas madarak már évezredekkel ezelőtt is könnyű zsákmányt jelentettek az embernek. Bottal agyonütötték a félelmet nem ismerő madarat, tojásait felszedték. Az északi tengerpartokon vastag rétegben felgyülemlett konyhahulladék jelentős részét óriás alkacsontok alkották. Az 1700-as évek elején az óriásalka húsát hajórakomány-számra szállították a kikötőkbe, ez számított a legolcsóbb ételnek. Állományának hanyatlása a 18. században kezdődött. A nagy madarak száma rohamosan csökkent, irtásukkal azonban nem hagytak fel. Már csak néhány kisebb szigeten éltek kolóniáik. Ezeket újabb veszély fenyegette: a múzeumok szép pénzt fizettek a ritka madarakért. A sorsüldözött madarakat természeti csapás is érte. Egyik utolsó menedékük, a Geirfuglasker nevű sziget (az izlandiak "geirfugi"-nak nevezték az óriásalkát) 1830-ban vulkáni katasztrófa következtében elmerült a tengerben. Az óriásalkából körülbelül 90 kitömött példány, néhány tojás és számos töredék maradt fenn.