A falklandi pamparóka kétszer akkora volt, mint az európai róka, és olyan megtermett, mint egy angol szelindek. 1689-90-ben fedezte fel Strong kapitány, aki egy állatot a Welfare fedélzetére vitt. A rókát néhány hónapig a raktárhelyiségben kutyaként tartotta. Később hajója a francia flottával harcba keveredett, a megrémült állat ezalatt megszökött. Az állat hírneve gyorsan átjutott az Atlanti-óceánon. Különféle hajókról jövő hajótöröttek és a Bougainville legénysége arról számolt be, hogy agresszív négylábúak hordái támadták meg őket. Valójában rendkívül szelíd állat volt.
Lord Byron 1764-ben feljegyezte, hogy azért, hogy a legénység megszabaduljon a pamparókától, felgyújtották a pampa füvét, "így megfutamították az állatot az ország ezen részéről. Míg lángokban állott a terület, azalatt a három nap alatt csak egyet lehetett látni."
A szőrme kereskedelem is felfedezte a pamparókát, szőrmék százait árulták még 1840-ben is. Egy élő példány eljutott 1868-ban Londonba is. Állatkertbe tették, ahol néhány évig élt.

Charles Darwin, a híres természettudós, a Beagle fedélzetén történő utazása alkalmával írt ezen róka létezéséről, valamint három példányt be is gyűjtöttek az út során. Az evolúció atyja foglalkozott az állat származásával, de közeli rokont nem talált. Ugyanakkor megemlítette: "Úgy gondolom, hogy mivel most a szigeteket gyarmatosítják, mielőtt az a papír elbomlana, melyre ezt az állatot rajzolták, azon fajok közé fogják sorolni, mely eltűnt a Földről."

Az utolsó falklandi róka 1876-ban tűnt el, 17 évvel Darwin "A fajok eredete" című híres művének megjelenése után. Igaza lett.