Az afrikai oroszlán egyedszámát a nyolcvanas években mintegy 200 ezerre becsülték, a populációk drasztikus visszafejlődése miatt mára azonban 20-40 ezerre esett vissza az egyedszám. A kutatók szerint nem elsősorban a létszámcsökkenés, hanem inkább az egyenlőtlen eloszlás aggasztó: Nyugat- és Közép-Afrikában a populációnak ma már csak alig 10 százaléka található.

Többek között már nem él a faj Sierra Leoneban, de Gabonban, Libériában és Togóban is régen kihalt. Számos más afrikai országban is csak 200-300 egyedszámú, szétszórt populációk találhatók, amelyek méretüknél fogva hosszútávon nem életképesek.

Jelentősebb állományok csak a kontinens déli és keleti területein vannak: a Serengeti Nemzeti Parkban és a Selous vadrezervátum területén Tanzániában, az Okawango-deltájánál Botswanában és a Krüger Nemzeti Parkban a Dél-Afrikai Köztársaság észak-keleti részén. Ezekben a vadrezervátumokban valószínűleg fennmarad az állomány, de a kutatók szerint kérdés, hogy érdemes-e egy-két „mega-állatkertben” megőrizni őket, vagy több értelme lenne, ha az egész kontinensen egyenletesen fordulnának elő.

Konfliktus az oroszlánok és a szarvasmarha-tenyésztők között

Az oroszlánok fennmaradását fenyegető két legfontosabb tényező közül az egyik az ember terjeszkedése: a rohamosan növekszik a beépített és művelt területek aránya az állat élőhelyének, vadászterületének rovására.

Ebből következik a másik legfőbb tényező: a vadmacskák és a szarvasmarha-tenyésztők közötti állandó konfliktus. Mivel a beszűkülő élőhely miatt az oroszlánok közelebb kerültek a lakott területekhez, felfedezték, hogy könnyű zsákmány számukra a szarvasmarha, így gyakran megdézsmálják a parasztok csordáit. Egyes régiókban a szarvasmarha-állomány akár két százaléka is az oroszlánok prédájává válik az év során. A parasztok védekezésül mérget helyeznek ki, amellyel viszont nem csak az oroszlánokat, hanem más vadállatokat is elpusztítanak.