A tengerimalac félénk, ártalmatlan, szelíd természetű, kedves kisállat. Általában nem, vagy csak nagyon ritkán harap. Ha megtörténik, ezzel általában jelezni, közölni szeretne valamit, ok nélkül nem harap. Próbáljuk meg kideríteni, miért viselkedik így. Ha megértjük, mért teszi, és megfelelő módon reagálunk rá, jobb kapcsolatot alakíthatunk ki vele. Számos esetben ezzel hiányosságokat pótolhatunk.

Harap vagy harapdál?

Az olyan szociális és kíváncsi kisemlősnél, mint a tengerimalac, természetes, hogy a látás, szaglás és hallás mellett ízlelgetéssel is megpróbálja felderíteni környezetét. Akár a kicsi gyermek, a kölyök tengerimalac is tapasztalatlan, kíváncsi. Megtörténhet, hogy a kezünket, ruhánkat vagy éppen az orrunkat, hajunkat próbálja harapdálni, kóstolgatva, hogy ehető-e. Tévedésből is megharaphat, ha kezünkön élelem (pl. zöldségféle vagy gyümölcs) szagát érzi. A harapdálás, ha gyöngéd és kedveskedő, a tengerimalacnál a szociális interakció, a kapcsolatteremtés egyik eszköze is lehet.

Lehet, hogy fél

A félénk, kevésbé szocializált tengerimalac félelmében harap. Ha felnőtt vagy idős korban került hozzánk, és nem tudjuk, korábban milyen hatások érték, lassan kell kézhez szoktatnunk, meg kell őt szelídítenünk. Lehet, hogy rossz bánásmódban részesült, előző helyén nem érezte magát biztonságban, nem törődtek vele, vagy megrémisztették, esetleg fájdalmat okoztak neki, amikor felvették *. Ijedőssé válhat akkor is, ha akváriumban tartják, ha a családtagoktól távol, egy ritkán látogatott helyiségben, ingerszegény környezetben kell élnie, ha ketrecébe túl hosszú (!) műanyagcsöve(ke)t és/vagy nagyon mély (!) házikót tesznek. Ilyen környezetben a külső ingerektől elszigetelve él, s a zajok, szagok, mozgások legtöbbször váratlanul, hirtelen érik, ezért megijed, összerezzen, megrémül. Annyira fél, hogy szinte menekülne, amikor felvesszük, s mivel ezt nem teheti meg, félelmében (meg)harap. A bizalmát kell megnyernünk! Ne várjuk el tőle, hogy egyik napról a másikra megváltozzon, a kisállat bizalmát kiérdemelni rövid idő alatt nem lehet. Ha jól bánunk vele, egy idő után rájön arra, hogy nálunk csak kellemes ingerek/hatások érik, és lassan feloldódik félelme.

Felvenni a tengerimalacot nyugodt, lassú, határozott mozdulatokkal kell. Ne zavargassuk, kergessük. Ezt megtehetjük úgy, hogy beszélve hozzá, szólongatva, lassú mozdulatokkal a ketrec egyik sarkába terelgetjük, majd mindkét kezünkkel megfogjuk, s testét jól megtartjuk, hogy le ne essen, kezünkből ki ne ugorjon. Mikor simogatjuk, becézgetjük, ujjbegyünkkel finoman (!) megvakargathatjuk, a legtöbb állatot ez megnyugtatja. Közben jutalomfalatokkal is megkínálhatjuk.

* Fontos! Mivel könnyen megsérülhet, kicsi, 6 éven aluli gyermek társaságában tengerimalacot felügyelet nélkül hagyni nem szabad. Sok gyermek nem tudja, hogyan kell egy tengerimalacot megfogni, hordozni vagy megérinteni, és nem tudatosul benne, hogy a kisállatot stresszeli. Ha nem fogja meg jól, hirtelen felemeli, megszorítja és/vagy leejti, nagy fájdalmat és/vagy súlyos sérüléseket okozhat neki. A szegény, védtelen, sokat tűrő kisállat legtöbbször még ilyenkor sem bánt, inkább felsír vagy - figyelmeztetve, hogy fáj - gyengén odakap, és csak ritkán, nagy fájdalmában harap.

Szükségletét szeretné elvégezni

A tengerimalac általában jelzi vizelési szükségletét, ha felvesszük és ölünkben vagy mellünkön tartjuk, egy idő után nyugtalanná válik, forgolódni kezd, a ruhánkat próbálja meg húzni, rángatni, vagy a törülközőn/takarón izeg-mozog, a kezünket, ujjunkat harapdálja, vagy (kétségbeesetten, halkan) nyöszörög. Ha e jeleket nem vesszük figyelembe, ha nem tesszük le, hogy dolgát elvégezhesse, a jelzések legtöbbször még erőteljesebbé válnak, s ha így sem történik semmi, levizel.

Jó tudni! A vizeletürítés a tengerimalacnál általában 15-20 percenként történik. Egyes egyedeknél ez az idő lényegesen hosszabb lehet, legtöbbjük azonban negyed- vagy legfeljebb félóra elteltével ürítési kényszert érez. Amikor ölben van, vagy a mellünkön tartjuk, figyeljünk jelzéseire. Ha nem teszi (a kölykök nemigen jelzik), egy idő után vigyük ketrecébe, hogy dolgát elvégezhesse.

Bizonyos testrészére érzékeny

A legtöbb tengerimalac nem szereti, ha a hátsó feléhez nyúlnak, e testrészét (hirtelen) megérintik vagy e helyen simogatják/piszkálják. Azt sem veszi szívesen, ha szőrét visszafelé simítják, borzolják, mert ez számára kellemetlen, zavaró. Ha azt tapasztaljuk, hogy hátsó felére - vagy egyéb testrészére - szokatlanul (!) érzékeny, érdemes orvossal kivizsgáltatni, mert lehet, hogy valamilyen fertőzés vagy más betegség miatt ilyen.

Talán fájdalma van

Atkás vagy egyéb fertőzés esetén a simogatás, a becézgetés a tengerimalacnak kellemetlen és/vagy fájdalmas lehet. Az atkás tengerimalac bőre érzékeny. Megtörténhet, hogy harapással, harapdálással próbál a kellemetlen érzéstől szabadulni. Ez ilyenkor egy természetes reakció, hiszen a kezünket, az érintésünket a fájdalominger forrásának véli. A bőratka szabad szemmel nem (!) látható, ezért a fertőzés nem mindig nyilvánvaló. Ha a megszokottnál gyakrabban vakarózik vagy egyéb betegségre utaló tünetek jelentkeznek nála, az orvos segítségét kell kérnünk.

Ha tengerimalacunk idősebb korban kezd harapni, és/vagy szinte minden tárgyat, kelléket harapdál, mindenképpen (!) vizsgáltassuk ki, mert lehet, hogy fogtúlnövése van. Egyes tengerimalacok harapással, tárgyak harapdálásával próbálják a fájdalmat enyhíteni. Ha zápfogai túl hosszúra és/vagy nem megfelelő irányba nőnek, ha a megnövekedett fogak miatt rágni/nyelni nem, vagy csak nehezen tud, megkísérli ezt valamiképpen korrigálni. A fogtúlnövés alattomos és gyakran nehezen felismerhető betegség, ha a kisállatot nem kezeltetjük, ezzel halálra ítéljük.

Inkább társával maradna, vagy nem jó a közérzete

Lehet, hogy nem érzi jól magát, vagy valami miatt kedvetlen. Nem várhatjuk el tőle, hogy közeledésünket bármikor örömmel vegye. Megtörténhet, hogy éppen fáradt, vagy csak egyszerűen nincs kedve simogatásra, inkább ketrecében maradna, pihenne, vagy társához menne, vele szaladgálna. Akkor is viselkedhet így, ha nem megfelelő a környezete, túl kicsi ketrecben él, mozgástere szűk, arra van kényszerítve, hogy egyedül éljen, nagyon ritkán vagy sosem sétálhat ketrecén kívül, vagy unatkozik - nagyon sokat fekszik/alszik -, mert ingerszegény ** környezetben él.

** Egy nagyobb, tágasabb ketrecben is unatkozhat (fajtársak mellett is!), ha ebben nincs aktivitásra ösztönző kellék, búvóhely és/vagy érdekes akadály, játék, amely mozgásra, járkálásra késztethetné.

Nem szereti, ha felveszik, vagy egy kis becézgetés után már szabadulna, menne? Az ilyen egyént kézhez szokott tengerimalac(ok) társaságában jó tartani. Eleinte csak társával együtt vegyük fel. Annak nyugodt viselkedését látva lassan megváltozik, egy idő után kezes lesz.

Serdülőkorban van, és/vagy így fejezi ki dominanciáját

Serdülőkorban (3-5 hónapos korban) a vezérségre törő egyed néha harapással kísérli meg megfélemlíteni társát. Némelyiknél lázadás jeleként a gazdival szemben is megnyilvánulhat, így fejezve ki azt, hogy „Én vagyok az úr a háznál”. Ahogy nő, fejlődik, e viselkedése változik, és egyéniségtől függően néhány hét/hónap alatt, vagy legkésőbb egyéves korára megszűnik. Legyünk vele türelmesek, következetesek, a szeretet, a törődés meghozza gyümölcsét. Amikor megharap, ne tegyük le mindjárt, kicsit még tartsuk kézben, különben a két ingert egy idő után társítani fogja („ha én harapok, akkor letesznek”). Ha harapni próbál, nyújtsuk tenyerünket feléje, ezt nem tudja fogai közé kapni. Ha megharap, figyelmeztetésképpen, gyors mozdulattal a nyakához kaphatunk, és ujjunkkal bőrét/szőrét egy picit (csak gyengén) meghúzva - ily módon a kölykét fenyítő tengerimalac mamát utánozva -, határozott „Nem!”-et mondva (nem kiáltva) a kis akaratost „móresre” taníthatjuk. Jó trükk lehet az is, ha egy olyan anyagot teszünk a ketrecébe/fekvőhelyére, melyen a mi szagunkat érzi.

A tengerimalacra sose kiabáljunk, mert ezzel csak félelmet keltünk benne, és ne büntessük/bántsuk, mert nem fogja megérteni, mért tesszük. Így csak fájdalmat okoznánk neki, és elvesztenénk bizalmát.

Lehet, hogy csak ilyen a természete?   

A tengerimalac nem harapós. Jó körülmények között tartott, fajtárs(s)(akk)al élő, kellően szocializált tengerimalacnál e viselkedés rendkívül szokatlan. Mit tegyünk, ha ilyen tengerimalac kerül hozzánk? Foglalkozzunk többet vele. Ne vegyük fel mindjárt, eleinte csak a kezünket tegyük minél gyakrabban a ketrecbe, de ne fogjuk meg. Várjunk, míg magától odajön, s a felkínált finom falato(ka)t kezünkből kiveszi. Ha kezünk közelségét már elviseli, vegyük ki. Úgy tartsuk ölben/a mellünkön, hogy kényelmesen elférjen, biztonságban érezze magát, nyugodt, (viszonylag) csendes környezetben legyen.

A tengerimalacok eltanulják egymás viselkedését. Különösen a kölykök figyelik, lesik nagyobb társaikat. Nagyon sokat segít, ha élénk természetű, szelíd viselkedésű tengerimalac(ok) mellé tesszük. Stresszmentes környezetben, „jó modorú” társ(ak) mellett, megfelelő gondozással, szelídítéssel magatartása megváltozik.